Az emberi szem

A szem külső rétegét, a szaruhártyát vékony könnyfilm borítja, ez tartja fenn nedvességét. A szaruhártya az ínhártyába (a szem fehér részébe) ágyazódik be, együtt alkotják azt, amit a szakemberek tunica externa bulbinak, vagyis a szem külső burkának neveznek. A korong alakú, átlátszó szaruhártya ablakként viselkedve engedi be a fényt a szembe. Emellett védi a szemet az olyan külső behatásokkal szemben, mint a por, a kosz és a felületi sérülések. Természeténél fogva nagyon rugalmas. Ezenfelül domborulata biztosítja optikai tulajdonságait, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy élesen lássunk.

Az ínhártya, vagyis a szem fehér része, vastagabb és erősebb a szaruhártyánál, védelmet nyújt a szemnek a sérülésekkel szemben. Gyakorlatilag a teljes szemgolyót borítja. Ez alól csak az elöl beágyazódó szaruhártya és a hátul lévő látóidegrostok jelentenek kivételt.

A pupilla az emberi szem közepén lévő fekete pont. A beeső fényre reagálva alkalmazkodik annak intenzitásához. Ezt nem maga a pupilla, hanem az írisz teszi lehetővé. A pupilla méretét érzelmi állapotunk is befolyásolhatja. Félelem vagy öröm hatására például kitágul a pupillánk, és alkohol vagy kábítószerek használata esetén is változik a mérete.

A pupillát körülvevő színes gyűrű, az írisz ugyanúgy működik, mint egy blende, azaz szabályozza a szembe jutó fény mennyiségét. Fényes környezetben biztosítja, hogy a pupilla összehúzódjon, ezáltal kevesebb fényt engedjen be. Sötétben ennek ellenkezője történik. A pupillaszűkítő izom működésbe lép, a pupilla kitágul. Így gondoskodik arról, hogy több fény jusson a szembe még akkor is, amikor sötét van, élénk környezetben pedig kevesebb. Az írisz határozza meg szemünk színét is és mindenkinél egyedi szerkezettel rendelkezik. Nevét Íriszről, a szivárvány görög istennőjéről kapta, emellett szivárványhártyának is nevezik. Érdekesség, hogy az írisz színe semmilyen hatással nincs látásunkra. A barna szeműek nem látják „sötétebben” a világot, mint valaki, akinek világos, például kék szeme van.

Az emberi szemnek elülső és hátsó csarnoka van. Ezek az első részében lévő, csarnokvízzel kitöltött terek. A csarnokvíz nélkülözhetetlen tápanyagokat tartalmaz a lencse és a szaruhártya számára. Oxigénnel látja el őket és segít a kórokozókkal szembeni küzdelemben. A szem csarnokaiban a csarnokvíznek van egy másik szerepe is. Segít, hogy a szem megőrizze az alakját.

A szemlencse összegyűjti a pupillán belépő fényt és éles képet biztosít a retinán. A lencse rugalmas, alakját a közeli és a távoli tárgyakra való fókuszáláshoz a sugárizom segítségével változtatja. Ha közeli tárgyat nézünk, a lencse domborúbb lesz, hogy élesen lássunk. De ha távolabb lévő tárgyakról van szó, laposabbá válik, azokat így láthatjuk élesen. A látott képet a szemlencse fordított állásban vetíti a retinára. A kép csak akkor kerül „normál állásba”, amikor később az agy feldolgozza.

A sugártestnek meghatározó szerepe van látásunkban, mivel itt termelődik a csarnokvíz és helyezkedik el a sugárizom (musculus ciliaris). Változtatja a lencse alakját, így biztosítja, hogy mind a közeli mind a távoli tárgyakra tudjunk fókuszálni.

A szem szemlencse és retina között lévő belseje az üvegtesti tér. A szem legnagyobb részét az üvegtest teszi ki, mint nevében is szerepel, ez a szem teste. Az átlátszó anyag 98 százaléka víz, valamint 2 százaléka nátrium-hialuronát és kollagénrost.

A retina dolgozza fel a fény- és színingereket, majd a látóidegen keresztül továbbítja ezeket az agynak. Egyszerűen megfogalmazva a retina olyan, mint egy katalizátor: receptorai átalakítják a beérkező fényt, amit ezután az agy dolgoz fel. Ezek az érzékelők a csapok (a színlátáshoz) és a pálcikák (a fény és sötétség azonosításához). Ezeknek a sejteknek a retina központjában vagy a makulán, azaz sárgafolton a legnagyobb a sűrűségük: a receptorok 95 százaléka egy nagyjából 5 négyzetmilliméternyi területen helyezkedik el. Ez nagyjából akkora, mint egy gombostű feje.

Az emberi szem érhártyája az ínhártya és a retina között helyezkedik el, része a sugártest és a szivárványhártya is. Az érhártya biztosítja a retina receptorainak tápanyagellátását, egyenletesen tartja a retina hőmérsékletét és nagyjából ugyanúgy, ahogyan azt egy objektív teszi fókuszálás közben, részt vesz az alkalmazkodásban is.

A látóideg felelős a retina és az agy közötti információátvitelért. Körülbelül egy millió idegrostot (axont) tartalmaz, nagyjából fél centiméter vastagságú és a látóidegfőn keresztül hagyja el a retinát. Ezt a pontot „vakfoltnak” is nevezik, mivel itt nincsenek a retinán receptorok. Ezért az agyban képződő kép valójában egy fekete pont. Normál esetben ezt a szürkeállományunk korrigálja, és egy összeálló képet mutat. Azonban ezt a pontot általában tudatosan nem érzékeljük, mivel az agy „kiegészíti” ezt a hiányosságot.

Kis terület, de hatalmas a hatása. A látógödör nincs két milliméter, de optikai rendszerünkben kulcsszerepe van. A retina közepén helyezkedik el és tele van receptorokkal, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a lehető legélesebben és nappal színes képet lássunk. Amikor ránézünk valamire, szemünk automatikusan úgy fordul, hogy a tárgy képe a foveolán jelenjen meg.

A könnymirigy nagyjából akkora, mint egy mandulaszem, a szemüreg külső részén helyezkedik el és szükség esetén könnyet termel. Sókból, fehérjéből, zsírból és enzimekből álló váladéka táplálja és védi a szaruhártyát, valamint segít eltávolítani az idegen testeket a szemből.

A szemhéj nedvesíti pislogás közben a szemet és reflexszerűen becsukódik, hogy védelmet nyújtson a széllel, folyadékokkal és idegen testekkel szemben. Átlagosan percenként nyolc-tizenkét alkalommal pislogunk, mellyel a könnyfilmet a másodperc tört része alatt eloszlatjuk a szemünkön. Ez nedvesíti a szaruhártyát, hogy az ne száradjon ki.

A szempilla nemcsak szép, de praktikus feladatot is ellát. Védelmet nyújt a porral, kosszal és egyéb idegen testekkel szemben. Ez mind automatikusan történik. Amint a finom szálak kapcsolatba kerülnek valamivel vagy az agy erre számít, a szemhéj reflexszerűen becsukódik.

A szemöldök védi a szemet a homlokról lecsorduló verejtékkel szemben.