Vörös-zöld színtévesztés, vörös-zöld színvakság és teljes színvakság

Az élet telis-tele van színekkel. Mégis ezeket nem feltétlenül egyformán érzékeljük, mivel a színvakság és a vörös-zöld színtévesztés gyakori látászavarnak számít. És az érintettek gyakran ezt észre sem veszik. Létezik azonban egy gyors eredményt adó színvakságot és vörös-zöld színtévesztést vizsgáló teszt. De milyen típusai vannak a színvakságnak és a -tévesztésnek? És hogyan lehet diagnosztizálni ezeket?

A színvakságnak különböző formái léteznek. Az ok és a tünetek alapján különbséget teszünk színlátási hibák, részleges színvakság és teljes színvakság között. A színlátás zavara lehet veleszületett vagy később szerzett. Sokszor például egy olyan szembetegség eredményeként adódnak problémák a színek felismerésével, mint a makuladegeneráció. Bizonyos gyógyszerek hosszabb ideig tartó alkalmazása vagy a látóideget érintő betegségből adódóan is jelentkezhetnek problémák a színlátásban. Ilyen betegség például a látóideg atrófiája, azaz a fotoreceptorok pusztulása a látóidegen. Ennek különböző okai lehetnek, például a látóideg gyulladása, nyomásfokozódás az agyban vagy alkoholmérgezés. Életkorunk előrehaladtával a szemlencse homályosodása és az agyban bekövetkező változások is korlátozhatják a színek megfelelő érzékelését.

A színlátás öröklött zavarában szenvedők gyakran csak hosszú évek elteltével szereznek tudomást az állapotukról. Előfordulhat, hogy a színlátási hibával küzdő számára egy jó színlátóval folytatott beszélgetés során („nekem inkább kéknek tűnik...”) véletlenül derül ki, hogy nem ugyanúgy látják a világot, mint mások vagy egy olyan feladat során, ahol fontos a színek pontos felismerése. Számos foglalkozás van, amihez tökéletes színlátásra van szükség, ezeket színvakok vagy színtévesztők nem végezhetik. Ez fontos például a rendőr, festő, lakkozó, CAD tervező, fogorvos, műszerész és egy vegyi laborban dolgozó munkatárs esetén. A tökéletes színlátás szintén alapfeltétel, ha valaki művészeti/tervezői területen vagy a divatszakmában szeretne dolgozni. Emiatt a munkáltatók, például a közlekedési vállalatok is, gyakran ellenőrzik a jelöltek színlátását. A leendő pilótáknak, valamint hajóvezetői engedély megszerzéséhez is igazolni kell, hogy nem színvakok.

Az emberi szem retináján kétféle receptor található: csapok és pálcikák. A pálcikák azért felelősek, hogy lássuk a világos és sötét közötti kontrasztot, a csapok pedig a színlátásért. A jó színlátó háromféle csappal rendelkezik, melyek eltérő színekre érzékenyek: az L csapok a vörösre, az S csapok a kékre, az M csapok pedig a zöldre. Az L, S és M az adott csap által lefedett színspektrumra utal: az L a „long”, azaz a hosszú; az S a „short”, vagyis a rövid; az M pedig a „medium”, tehát a közepes hullámhosszt jelöli. A szembe érkező fény hullámhossza ingerli a csap pigmentjeit, ezáltal az agyban eltérő színérzékelést vált ki. Ha egy csaptípus nem megfelelően vagy egyáltalán nem működik, a színérzékelés korlátozódik, így színvakságot vagy a színlátás zavarát okozza. Ezenfelül a csapok működéséhez szükséges egy minimális fényerő. Sötétben csak a világos és sötét közötti kontrasztért felelős pálcikák működnek. Ezért van az, hogy sötétben minden egyforma.

A színlátási hibával küzdők csak bizonyos színeket érzékelnek, másokat pedig nem, mivel a receptoraik egy része, a csapok, nem megfelelően működnek. Különböző típusú színlátási hibák vannak. A leggyakoribb a vörös-zöld színtévesztés, amit sokan gyakran (tévesen) vörös-zöld színvaságként vagy egyszerűen színvakságként említenek. Ez a probléma a férfiak 9%-át és a nők 1%-át érinti. A vörös-zöld színtévesztésnek két fajtája van: van, akinek a zöld észlelése okoz gondot (deuteranomália) és van, akinek a vörösé (protanomália). A deuteranomáliában szenvedők nehezen érzékelik a zöld színt, mivel a szükséges receptorok, a zöld érzékelésére képes csapok nem megfelelően működnek. A jó színlátókhoz képest a zöld szín fakóbbnak vagy kevésbé élénknek tűnik, de gyakori, hogy erre az érintett egészen addig nem figyel fel, amíg egy olyan helyzetbe nem kerül, ahol különbséget kell tennie a zöld eltérő árnyalatai között. A helyzet súlyosságától függően az érintett a vöröset és a zöldet, gyakran a kéket és a lilát, valamint a rózsaszínt és a zöldet nehezen különbözteti meg. Különösen akkor, ha rosszak a fényviszonyok. A vöröstévesztés tünetei hasonlóak. Mivel a vörös csapok nem jól működnek, az érintettek nehezen érzékelik helyesen a vörös színt és nehezen különböztetik meg a zöldtől. Egyik vörös-zöld színtévesztésnek sincs kezelési módja.

Az anomáliás trikromáziában szenvedőknél, ami a színérzékelés zavara, minden szükséges csap megtalálható. Azonban érzékenységük erősen korlátozott, ezért a színek kevésbé intenzíven látszanak, az érintettek így összekeverik őket. Ha például valaki a vöröset kevésbé tudja érzékelni, az azt jelentheti, hogy az anomáliás trikromáziából adódóan másoknál csak jóval később veszi észre a piros közlekedési lámpát.

Ha valaki részleges színvakságban szenved, a színek érzékeléséhez szükséges csapjai vagy hiányoznak vagy nem működnek. Dikromáziáról akkor beszélünk, ha kétféle csap működik, monokromáziáról pedig akkor, ha csak egy. Az érintettek bizonyos színeket érzékelnek, de nem a teljes spektrumon. A zöld színvakság (deuteranópia) esetén például a zöld szín csapjai nem működnek; tritanópia, vagyis kék színtévesztés esetén, a kék szín csapjai hiányoznak. Protanópiánál a működő vörös csapok hiányoznak. Emiatt csak korlátozottan érzékelik a spektrumot. Az érintettek egyáltalán nem tudnak különbséget tenni a vörös és a zöld között. Vagy a közlekedési lámpákat nem észlelik vagy az úton előttük haladó piros féklámpáját, esetleg csak akkor, amikor már késő. A részleges színvakságnak nincs kezelési módja.

A teljes színvakság (akromatopszia vagy akromát szem) általában arra az öröklött színvakságra utal, amely esetén az akromát személy csak szürke árnyalatokat lát színek helyett. Az akromatopszia aránya férfiak és nők körében megegyezik. Az érintettek látóélessége rendkívül gyenge és nagyon érzékenyek a fényre (fotofóbia). A teljesen színvak személyek esetén a színérzékeléshez szükséges három csap mindegyike működésképtelen. Látásukhoz csak a pálcikákat tudják használni, vagyis azokat a receptorokat, amelyek a sötét–világos megkülönböztetésért felelnek. Emiatt az akromátok nagyjából 500 különböző szürke árnyalatot látnak. A teljes színvakság általában genetikai úton öröklött, de stroke-ot, traumás vagy egyéb agysérülést követően fellépő cerebrális akromatopszia eredménye is lehet.

A színvakságot és a színlátási hibákat a következő színlátási tesztekkel lehet meghatározni.

Ishihara teszt (pszeudoizokromatikus táblák)
Az Ishihara színtáblákkal a vörös-zöld és a kék-sárga (tritanomália) színtévesztéseket lehet diagnosztizálni. Mindegyik kör alakú táblán színes pöttyök láthatóak, amelyek egy számot mintáznak, ha a vizsgált személy jó színlátó. Például: a tábla 74-es számát a jó színlátók látják, de ugyanezt vörös-zöld színtévesztők 21-nek látják, így megbízhatóan diagnosztizálható az adott színlátási hiba.

Nagel-féle anomaloszkóp
Az anomaloszkópot a vörös-zöld színvakság vagy színlátási hiba diagnosztizálására használják. A vizsgált személynek vörös és zöld fényt keverve kell egy adott sárga árnyalatot (nátrium sárgát) kialakítania. Ezáltal precízen diagnosztizálható a színlátási hiba adott típusa. Egy zöldtévesztő például aránytalanul sok zöldet fog ehhez használni.

Farnsworth-féle teszt
A Farnsworth-féle teszttel diagnosztizálható a vörös-zöld színtévesztés és a kék-sárga színtévesztés. A vizsgált személynek eltérő árnyalatú négyzeteket kell szétválogatnia. A látászavar típusától függően tipikus mintákat szoktak kirakni, így következtetni lehet az adott színlátási hiba típusára.